2015. február 28. - Házaspáros délután

A házasság hete rendezvénysorozat alkalmából ezen a délutánon gyülekezetünk 12 házaspárja lehetett együtt, a 7 hónapja házasságban élőktől az 53 éve házasságot kötötteken át, minden korosztály képviselte magát. Csatlakozott hozzánk Erdei Sámuel teológus és felesége, Helga Abigél. Sámuel testvér nálunk tölti az éves szolgálati gyakorlatát. Tavaly ősz óta szólja Isten igéjét körzetünkben vasárnaponként.

Az alkalom jó hangulatban telt: beszélgetésekkel, vidámsággal, vetélkedővel, meglepetés nyereményekkel.
A délután közös vacsorával zárult.

2014. december 21. - Advent negyedik vasárnapja és bemerítési ünnepély

Ezen a délutánon Huli Sándor, biharugrai lelkipásztor hirdette közöttünk Isten igéjét.

- Az útban a legfontosabb a cél. Az út a célról szól, aki maga Isten. Utunk célja, hogy ott legyünk, ahol Isten akar látni, vele együtt, nála. Kérhetjük, hogy Isten mutassa meg, hogy melyik a mi utunk.

- Az út mellett állomások, eszközök vannak, amelyekkel irányítani akar bennünket Isten, mindegyikkel célja van.

2014. szeptember 28. - Kettős öröm: Bemerítés és hálaadónap

Vasárnap délelőttjén a békéscsabai Bálint Béla testvér arra buzdított bennünket, hogy gördítsünk el minden „rögöt”, „követ”, neheztelést, ami a szívünk előtt van és megakadályoz minket a hálaadásban.

Az imaóra után Szűcs Benjámin Ottó lelkipásztort hallgathattuk meg, aki arról beszélt, hogy:
- Nem kis dologra hívott el minket Isten: örülni az örülőkkel, sírni a sírókkal..... meghalni a régi életünk számára és feltámadni a Lélek által irányított életre.

2014. szeptember 06. - TiBIT 2014 - Csüggedsz vagy reménykedsz?

Idén Berettyóújfaluban került megrendezésre a TiBIT (Tiszántúli Baptista Ifjúsági Találkozó). Közel 80 fiatal gyűlt össze - Hajdúböszörményből, Debrecenből, Biharugráról, Vásárosnaményből érkeztek - , hogy meghallgassa Mike Sámuel baptista lelkipásztort, aki Kecskemétről érkezett. A csüggedésről, depresszióról, krízisekről beszélt, de arról is, hogy a mélységből van kiút, Jézus Krisztuson keresztül.

 

A délelőtt folyamán Bemerítő János kríziséről beszélt, aki csalódott Jézusban:

2014. augusztus 20. - Közösségi nap a Morotván

Egyik testvérünk javaslatára egy új helyen tarthattunk közösségépítő napot, Berettyószentmártonban a Morotva ligetben. Lehetőség nyílt ezen a délelőttön, hogy az igei buzdítás, éneklés mellett gyülekezetünk tagjai ápolhassák a kapcsolatot egymással. A közösen elfogyasztott ebéd előtt a műfüves pályán mérték össze focitudásukat a férfiak.

Lelki Wellness hétvége 2014 - beszámoló

Harmadik alkalommal rendezhette meg gyülekezetünk ezt az előadássorozatot a Járási Hivatal Fráter László termében. Ismét érdekes témákban hallhattak beszámolókat, élettörténeteket a megjelentek: házasság, média-korszellem-felgyorsult világ kontra elcsendesedés-Isten, illetve rabok számoltak be arról, hogy életüket hogyan változtatta meg Isten. A szombati előadásra a környező településekről is érkeztek érdeklődők. 
Isten áldását tapasztalhattuk ezalatt a pár nap alatt is, dicsőség neki ezért!

 

Címkék: 

Lelki Wellness 2014 hétvégéjének hanganyaga

 A hanganyag az alábbi linkre kattintva letölthető:

drive.google.com/folderview

Címkék: 

Lelki Wellness hétvége - 2014

Lelki Wellness hétvége - 2014

 Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt alkalmainkra!

 

Kattints a lenti képre a nagyobb nézetért.

Címkék: 

2014. június 23-27. - Ószövetségi Barangolások és Napközis tábor -Helytelen az irány, Jónás!

Ezen a héten Jónás történetével ismerkedhettek meg a táborba érkező gyermekek. A délelőttök énekléssel kezdődtek, majd Jónás történetének egy-egy részletét nézték meg rajzfilmen, illetve játszották el a gyermekek. A tízórai után csoportfoglalkozás következett. Az ebédet kézművesfoglalkozás (kagylós képkeret készítés, gyöngyözés, „színes só” üvegcsében, zsugorka, gyurmázás, hama gyöngyözés stb), sport (foci, ping-pong) követte.

2014. május 18. - A tóalmási Élet Szava Bibliaiskola (World Of Life) munkatársainak szolgálata

Paul Weaver az Élet Szava Bibliaiskola igazgatója, feleségével, Jill-lel érkezett gyülekezetünkbe. 10 éve élnek Magyarországon, a Pest megyei Tóalmáson. A tolmácsolás szolgálatát Rákossy Mónika végezte, aki az alapítvány munkatársa, a Lányiskola vezetője.

Vasárnap délelőtt az imaórai buzdítás után Paul testvér tanító jellegű szolgálatát hallgathattuk meg a Zsidókhoz írt levél 2. részéből. Délelőtt és kora délután arról beszélt, hogy miért lett Isten emberré.

Oldalak