Tedd le a terheid!

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.”
(Zsidókhoz írt levél 12,1-2)
A teherhordozás fárasztó tevékenység. Bizonyos terheket önszántunkból veszünk magunkra, és vannak, amiket mások raknak ránk. Az önszántunkból felvett terheket talán könnyebben lerakjuk, de a kényszer által ránk rakottakkal nehezebben boldogulunk: olykor egy egész életen át cipeljük azokat. A fizikai terhek együtt járnak az élet gyakorlati tevékenységeivel, és ha van lehetőségünk megfizetni, bármikor kaphatunk segítséget.
A lelki terheinkkel azonban már más a helyzet. Mindenkinek megvan a saját gondja, amivel küzd, ezért a segítség nehezebben érkezhet. Támogathatnak minket a szeretteink, barátaink, meghallgatnak, tanácsolnak, praktikus, náluk bevált technikákat taníthatnak nekünk, de a végtelenségig ők sem segíthetnek, hiszen nekik is megvannak a saját gondjaik. Akadály lehet a szabadulásban az is, hogy titkolózunk, a szégyen miatt nem merjük senkivel megosztani nyomasztó fájdalmainkat, a bűnnel nehezített élet pedig újabb terheket rak ránk, és lassan arra eszmélünk, hogy nem bírjuk tovább.
Sokfajta gond rakódhat lelkünkre: nem működő kapcsolatok fájdalmai, elodázott, megoldásra váró helyzetek konfliktusai, elhibázott döntések következményei, vagy félelmek a bizonytalannak tűnő jövőtől. Ennek következményeként gyakran elfáradunk, kimerülünk, és eljuthatunk abba az állapotba, hogy már ahhoz sem lesz erőnk, hogy lerakjuk terheinket.
Mit tegyünk hát, ha szabadulni akarunk? Isten igéjében olyan valaki szólít meg minket, aki megtapasztalta a tehertől való szabadulás örömét, ezért Jézusra irányítja a figyelmet, akiben segítő támaszt kaphatunk. Az Isten fia azért jött erre a földre, hogy terheket vegyen át tőlünk: a bűneink terheit, amely minden más probléma gyökere, a Golgota keresztjén vette magára. Az evangéliumok olvasásakor felismerhetjük magunkat, rácsodálkozhatunk a Jézussal átélt szabadulásokra, reményt kaphatunk, és mi is megszólíthatjuk a Megváltót: „Jézus könyörülj rajtam!” Istennél megvan a bölcsesség, erő, hatalom, kegyelem, hogy átvegye a terheid, erőt adjon, és megszabadítson téged.
Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére! 

Kiss János

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betű méret
Háttér eltávolítása