Hétindító Igei gondolatok – Álarcaink

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele lévő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.”  (Mózes első könyve 3:6-7)

Kisgyermekkorunk óta tanuljuk a ránk váró szerepeket. A látott minták segítségével készülhetünk fel arra az időre, amikor ránk esik az adott életkor szereposztása. A minták lehetnek jók vagy rosszak, használhatóak vagy használhatatlanok.

Az idő nincs tekintettel arra, hogy esetleg még nem készültünk fel a következő szerepre. Elérkezik a felnőttkor, gyermeket kell nevelnünk, meg kell állnunk a helyünket a munkában és az élet számtalan területén.

Vannak életszerepek, amelyek illenek hozzánk, és vannak, amelyek kevésbé. Legtöbbször a szereposztás nem a mi kezünkben van: a körülmények, érdekek sodrásában nem számít, ha nem ránk szabottak. Ilyenkor a kellékek között megtalálhatjuk a szerepekhez illő álarcokat is, melyek segíthetnek sikeressé válni. Ezek az álarcok nem mindig illenek hozzánk, mégis úgy érezhetjük, hogy muszáj felvennünk, mert nélkülük nem boldogulnánk. Az álarcok látszólag védelmet, esetleg nagyobb magabiztosságot adhatnak. A bujkálás létrehozhat egy, az igazságtól eltávolodott hamis belső világot, amely az ember Istentől kapott eredeti egyéniségét torzítja el. Az álarc mögött előbb-utóbb elveszítjük igazi egyéniségünket, ráadásul nyomasztó és fárasztó hosszú időn át megbújni az álarcaink mögött.

Idővel kérdések vetődnek fel: mikor lehetek önmagam? Talán szégyenkeznem kell a valódi énem miatt? Kinek, miért kell megfelelnem? Miért nem vagyok elég jó?

A Teremtő minden embert egyedinek alkotott. A zsoltáríró így fogalmaz: “Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos, csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.” (139. zsoltár)

Rejtőzködésünk legfőbb oka a bűnös emberi természetünk, amely Istentől elszakadva sohasem lehet szabad. Sok minden miatt kell szégyenkeznünk Isten, mások és magunk előtt. “Fügefalevelekkel”, praktikus álarcokkal, jónak látszó szerepek mögé rejtőzve veszünk el a világ színházában. A fárasztó bujkálás helyett, ma levehetjük ránk üszkösödött álarcainkat. Isten minket is keres, hívása nekünk is szól: Hol vagy?

Az első emberpár Istentől elfordulva esett a bűn csábításába, ezért kellett elrejtőznie. Mi is a bűn miatt bujkálunk. A jó hír az, hogy Jézus váltságával eltörölte a bűneink adósságát, nincs miért tovább menekülnünk. Isten számára értékes vagy! Az Atya Jézusért megbocsátott. Jöjj, úgy ahogy vagy! Fogadd el, ezt a felszabadító ajándékot, és vesd le az álarcaid!

Kiss János

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betű méret
Háttér eltávolítása