Hálaadó ünnep imaházunkban - 2015. szeptember 27.

 Vasárnap délelőtt

Az imaórai buzdítás után Papp Dániel, helyi lelkipásztor a 65. zsoltárral hangolta szívünket a hálára.

Ezután Pető Albert, a debreceni szappanos utcai baptista gyülekezet lelkipásztora hirdette közöttünk Isten igéjét az I. Timóteus 1:17 alapján.
Pető testvér Isten négy féle munkájáról, tevékenységéről beszélt: a Teremtő, a Szabadító, a Megtartó és a Reménység Istenéről. Mind az Ó-, mind az Újszövetségben megjelennek ezen tulajdonságai.

- Teremtő Isten: minden ember, legyen hívő vagy nem, egy belső döbbenettel áll a világ összetettsége, szépsége, nagyszerűsége előtt. A teremtett világ Isten alkotása, amely mögött az Ő szeretete van/áll.
Istenünket, mint újjáteremtő Istent ismerhetjük. Mi magunk is Isten csodái vagyunk.

- Szabadító Isten: az ószövetségi zsidó nép sok-sok szabadulástörténete közül a legszembetűnőbb az egyiptomi fogságból való szabadulás. Így ők, már megismerhették, mint teremtő és szabadító Istent.
Mi, Jézust bűnből, a haláltól való szabadítóként ismerhetjük.

- Gondoskodó Isten: ez a tulajdonsága megnyilvánult pl. Noé és családja életében, abban, ahogy felhő- és tűzoszlop kísérte a zsidókat pusztai vándorlásuk alatt stb… De ez ma is megnyilvánul!
Isten nem végez félmunkát, csodát teremt. Neki van hatalma megtartani minket mindvégig.
Munkanélküliség, költözés, külföldi kényszermunkák mellett is gondoskodóként lehet tekinteni Rá. A nehézségekben sokszor elfelejtkezünk Istenről, aki nem azt ígérte, hogy életünk során tökéletes bőségben fogunk élni, semmi gondunk nem lesz, hanem azt, hogy megtart és gondoskodik rólunk.
„Olyan nincs, hogy mindig minden rendben!” Bűnnel terhelt világban élünk. Mi, hívő emberek itt a földön jövevények vagyunk, vendégek…. nem ez a hazánk.

- Reménység Istene: egyszer minden rendben lesz… majd fent a mennyben! Még nem tapasztaljuk ezt, de reménységünk van arról, hogy ez be fog következni.

A hálaadás nem fejeződik be ott, hogy a mai napig megtartott Isten, hanem továbbvisz minket a holnapra. Hihetünk abban, hogy gondoskodik továbbra is rólunk.

 

 

A délutáni alkalmat a debreceni Szappanos utcai baptista gyülekezet fiatal felnőttek csoportjának szolgálata nyitotta meg, akik énekeikkel, tanúságtételeikkel bátorították a jelenlévőket.

Pető testvér a 150. zsoltárt olvasta fel alapigeként:
- Évről-évre kezd megszegényedni a természet. Házasságok, barátságok, gyülekezetek fáradnak meg, válnak fásulttá, szürkülnek el.

- Hálás vagyok-e? Ha igen, ezt hogyan tudom kifejezni?
A hálaadás, mint az öröm kifejezése megszürkült. Az eszközeink is eltűntek. Olyan festők vagyunk, akinek a festékkészletében egyféle szín van csak, a szürke… de ezzel nem lehet ábrázolni pl. a tavaszi rétet. Szürkülünk…. nehezen tudjuk kifejezni az örömünket.

- Az ima és hála három ismertebb formája: szánkkal áldjuk az Urat, örül a szívünk - ujjong a bensőnk, énekkel dicsérjük Istenünket. De legtöbbször ezt csak belül érezzük, belül éljük meg, kifelé már nem. Engedjük, hogy Isten megnyissa az ajkunkat a hálára! Lelkesen tegyünk tanúságot Isten jóságáról!

- Zengjünk! Ujjongó örömmel, hangosan, látható módon! Harsogjunk! Ne fojtsuk magunkba és másokat se intsünk, hogy „csendesebben”!

- Boruljunk le Isten előtt, ezzel is megtisztelve őt, hódolatunkat kifejezve!

- Vigadozzunk! Legyen szent, mély öröm a szívünkben!

- Ujjongjunk!

- Új énekkel dicsérjük Teremtőnket! Legyünk nyitottak az új iránt, legyünk fogékonyak, hiszen Isten újból és újból újat ad!

- Körtánc – ami baptista körökben nem szokás.
Az átok fiából az üdvösség fiaivá lettünk, a nevünk fel van írva a mennyországba, megbocsátotta a bűneinket … hát nem olyan Istenünk van, aki dicséretre méltó? DE!

- Imádkozzunk, hogy jobban ki tudjuk fejezi az örömünket. Legyen gazdagabb az eszköztárunk ennek kifejezésére. Ne folytatódjon tovább a(z) (el)szürkülés!

A helyi testvérek mellett szolgáltak a nagyváradi roma ajkú baptista gyülekezet tagjai is.
Az ünnep szeretetvendégséggel zárult.