2013. december 08. - Bemerítési ünnepély

Ezen a téli vasárnapon öt testvérnő csatlakozott gyülekezetünkhöz, döntésüket bemerítkezéssel pecsételték meg.

Karancsi Csaba végezte az igei szolgálatot, aki Újfehértóról érkezett. Elmondta, hogy Isten minden embert ismer. Tudja kik vagyunk, hol vagyunk.... mindent tud rólunk. Őt érdekli a sorsun, nem hagy minket magunkra, nem távoli, „fehér hajú, szakállas, bölcs öregember”. Nem! Ő hatalmas, mindenható Isten, aki nincs távol senkitől sem. Nem tart távolságot! A távolságot az ember tartja! Isten hív ma is mindenkit!! Közösségben akar lenni velünk!
Ne keress kifogásokat!! Halld meg, fogadd el a (meg)hívását és gyere!

 

Cser Veronika: nem hívő családban nőtt fel, templomba se vitték szülei. Istenről, az ő szeretetéről egy kórházi istentiszteleten hallott először, ami után eljött gyermekeivel együtt a helyi baptista gyülekezetbe. Párkapcsolati nehézségek, sok szenvedés, betegségek, „szeretetéhség” mind-mind Istenhez vitték közelebb, akinek  bűnbocsátó és szabadító erejét, gondoskodását nap mint nap megtapasztalja. Isten csodája az is, hogy lányával együtt állhat a bemerítő medence mellett!

 

Cser Tímea: először 10 éves korában jött el az imaházba. Egy kunbaracsi gyermektáborban hallotta meg Jézus hívó hangját, de több évnek kellett eltelni, hogy bűneit rendezve életét teljesen odaadja Istennek. A kisebb hullámvölgyek ellenére, az Úr átformáló erejét megtapasztalhatta, tapasztalja életében.

 

Koszorús Nóra: hívő családban felnőve úgy gondolta, hogy ő jó, neki nincs szüksége a megtérésre. Egy evangélizációs alkalomkor jött rá arra, hogy nincs „kis bűn, meg nagy bűn”, minden bűn egyaránt elválasztja Istentől. Ő egy gyarló, bűnös ember, akinek szüksége van szabadításra. Bűneit megvallva, életét Isten kezébe téve átélhette a megtérés csodáját.

 

Szatmári Dalma: gyülekezetünkben felnőve tudta, hogy mi a jó és mi a rossz. Megpróbált a saját erejéből megváltozni, csak jó dolgokat tenni, sikerült neki egy darabig, de ez nem volt tartós. Egy gyermektáborban hallva az elveszett bárány történetét, ébredt rá arra, hogy ő az a bárány ott lent a szakadékban, szüksége van Istenre, az ő lehajló, sebeket begyógyító szeretetére. Elfogadta ezt a kegyelmet, és azóta Istennel járva öröm és békesség van a szívében.

 

Duka Nóra: nem hívő családban nőtt fel. Vágyott a szeretetre, a szerelemre, az elismerésre. Azt tapasztalta a világban, hogy aki szép, pénze van, azt megbecsülik, szeretik. Így törekedett ezek elérésére. Megtalálta társát, kiváló körülmények között élhetett, utazhatott, mégis űr tátongott a lelkében, amit semmivel sem tudott betölteni. Amikre vágyott, megkapta, mégsem tették boldoggá, csak ideig-óráig. Beismerte, milyen önzően élt korábban, a külsőségekre adott, az embereknek akart megfelelni. Kívülről szép volt, de a lelke beteg volt! Egy testvér hívására eljött párjával együtt az imaházba és meghallotta Isten hívó hangját. Bűneit rendezve, sírva adta át életét Istennek. Most talált rá az igazi boldogságra. A korábban olyan sokáig érzett űr be lett töltve! Most már el tudja fogadni önmagát, megelégedett és boldog! Istennel járva tudja igazán szeretni embertársait, testvérét, szüleit. Átélhette azt a csodát is, hogy házasságkötésük előtt 3 héttel vőlegénye is átadta életét Istennek! Nagy örömmel vallotta meg: „Most vagyok a legjobb helyen!”

A bemerítést Papp Dániel helyi lelkipásztor végezte.

Köszöntések, igeversek hangzottak el bátorításul a bemerítetteknek.